Tibi a barátom.Vagyis...

Hogy mi vonz benne? Talán az árvasága…

Nem szó szerint az, hiszen él az anyukája, és – bár a szülei elváltak – mindkét nagymamájával tartja a kapcsolatot. A múltkor is itt voltak mindhárman a Kolping-bálban. És láttam rajtuk, mennyire szeretik Tibikét – mert őt mindenki (tanárok is meg diáktársak is) − így becézi.

Azt látom, hogy Tibikét mindenki szereti. Igazából nem is értem, hogy miért. Hisz nincs benne semmi extra.

Tavaly tagja volt egy négyfős csapatnak. Mindannyian kollégisták. Elég zűrös alakok voltak. A „bandavezér” – a tanárok szerint – az iskola legokosabb diákja volt. Hogy honnan vették ezt? Én sose tapasztaltam. Csak azt láttam, hogy mindig zsebre dugott kézzel, kapucniját mélyen a szemébe húzva, görnyedt vállakkal jár. Vagyis inkább csak ácsorog. Merthogy sose láttam tevékenykedni. Mindig csak úgy „volt”. Hallgatása, konoksága sok nehézséget, olykor bosszúságot okozott a tanároknak. Mi is féltünk tőle. A kollégiumban elvette a többiek kajáját, pénzt, cigarettát kért tőlük, s jobb volt adni, mint kapni.

Aztán egyszer csak azt hallottam, hogy a négyes fogat egyik tagját kitették a kollégiumból. Részeg volt, és állítólag nagy balhét csinált. Nehéz volt elhinni, mert amúgy csendes gyereknek tűnt, és ha nem volt közönsége, teljesen normálisan el lehetett vele beszélgetni.

Aztán egyik hétfőn feltűnt, hogy igen fagyos a hangulat a suliban. Mintha meghalt volna valaki. (Előző héten beteg voltam. Éreztem, kimaradtam valamiből.) Tibit különösen levertnek láttam. Kérdezgettem, mi a baj, de ő csak a vállát rángatta.

Együtt jártunk fejlesztő foglalkozásra. Ott aztán kiborult a bili. De szó szerint majdnem olyan volt: Tibiből iszonyú keserűen bukott ki: a maradék triót is kitették a kollégiumból „szeszes ital tiltott fogyasztása miatt”. De már hadarta is tovább: nem is baj, amúgy sem szeretett kollégista lenni…

Tudtam, hogy ez nem igaz. (Egyszer említette, hogy nem jön ki a nevelőapjával, a hétvégékről sem úgy beszélt, mint aki szeret otthon lenni.)

Aztán megint előtörtek belőle a szavak: kár volt idejönnie, mert ő nem is akart, úgyis tudta, hogy nem lesz jó, mert itt majd meg szeret lenni, és az nem jó, és ő most mennyi fájdalmat okozott az igazgató néninek, pedig ő életében őt sohase akarta megbántani... És különben is: nem is ittak, csak bevitték, és eldugták az üveget, meg amúgy is ő találta ki az egészet, miért kell mindenkit kirúgni… Na, ezt már nem hittem el. Igaz, nem ismertem túl jól Tibit, mert nem igen akarta, hogy megismerjem, de tudtam, hogy nem az ő ötlete lehetett a dolog. Azt is láttam, hogy az egykori csapatból ő a leggyengébb láncszem: korábban igyekezett mindenkivel váltani néhány szót, nagyon gyakran mosolygott, megölelte a társait, a tanárokat is, kereste is a társaságukat.

Mindenkit megviselt, hogy Tibit kitették a koleszból. A másik kettő nem nagyon hiányzott: erőszakosak voltak, játszották a nagyfiút. Nem szerettük őket. De Tibi tényleg hiányzott. Senki sem irigyelte, hogy sosincs ott az első órán, mert nem éri el a busza a csatlakozást. És rossz volt, hogy minden délutáni programból kimarad, mert sietnie kell a buszra. Néha reggelente kocsival kihozta az egyik tanár, de az nem volt az igazi. Nagyon tehetséges atléta, így edzések után meg a tesitanár vitte haza. De ezek nem tették Tibit beképzeltté, nagyképűvé. Sose kérdezte, hazaviszik-e. Ha felajánlották, elfogadta, de sose volt tolakodó. Csak úgy nézett az emberre…

Az idén újra kollégista. De nem látom, hogy örülne. Gyakran van egyedül, mintha senkije se lenne. Csak ül szomorúan, és nagyon magányosnak tűnik. Nem közeledik senkihez, pedig tudom, a tanárok most is, a többiek is csak Tibikeként emlegetik.

Szerintem ő az egyetlen gyerek a suliban, akit mindenki szeret, akivel mindenki szeretne barátkozni. Egyáltalán nem értem, hogy miért nem akarja ezt észrevenni. Miért nem akarja elfogadni, hogy őt szeretik? Miért akar kemény csávónak látszani? Miért szégyelli, hogy ő egy mélyen érző, melegszívű kis krapek?