Egy igaz történet Bitang Tibiről, Érdek Éviről és rólam

Ő olyan kedves és érzékeny tanárnő. A szívén viseli az összes tanítványának a sorsát, sokszor érezzük úgy, hogy amiért még nincs gyermeke, mi vagyunk egy kicsit a családja.

A nevem Józsi, édesanyám második házasságából születtem, idén leszek 17 éves. Van egy lány féltestvérem, akit nagyon szeretek. Mindvégig óvó, védő környezet vett engem körül. Minden tervemet, lépésemet őszintén megbeszéltem a szüleimmel, nem voltak titkaim. Így aztán tavaly májusban hatalmas törést okozott az életemben, amikor azt a bizonyos első pofont, majd az azt követő továbbiakat fényes nappal osztálytársaimtól kellett megkapnom. Én elég halk szavú és visszahúzódó fiú vagyok. Sosem kerestem a bajt, eljárok az iskolába, tanulgatok, segítek otthon, vannak barátaim, akikkel nagyon jól érzem magam.

Egy éve romlott meg a kapcsolatom a támadómmal, Bitang Tibivel, akivel csaknem tíz évig jártunk egy osztályba. Mindig külön­bözőek voltunk. Tibi hosszú időn át aktívan focizott, míg én a vékony testalkatommal a sportok helyett inkább a zenét és az informatikát választottam hobbiként. Nem voltunk rosszban Tibivel, a suliban sokat segítettem neki. Sosem értette a matematikát, a magyart meg kifejezetten utálta. Az iskolán kívül nem tartjuk a kapcsolatot. Tibinek nagyon sok barátja van, sok haverja már az iskola előtt várja, hogy mehessenek valahova. A szüleit nem ismerem, csak annyit tudok, hogy az apukája Romániában dolgozik munkásként, az anyukája meg otthon neveli a 4 testvérét.

Egy osztályunkba kerülő új lány megváltoztatott mindent. Évi szép, szőke hajú, nagyon csinos lány. Már az első napon kiderült, hogy erős egyénisége van. Emlékszem, mi fiúk azonnal odamentünk hozzá, és próbáltunk megismerkedni vele. Velem elég lekezelő volt, de a „vagányabb” osztálytársaimmal, köztük Tibivel azonnal elkezdett flörtölni. Hiába nem foglalkozott velem, engem teljesen elbűvölt. Micsoda véletlen, hogy pont a mi osztályunkba került! A fiúk és a lányok is mindig körülötte nyüzsögtek, nevetgéltek és mindig lehetett hallani, hogy a hétvégi bulikról beszélgetnek. Egyik osztályfőnöki órán a hiányzásairól kellett volna az igazolásait odaadni, de ő közölte, hogy tőle senki nem kérheti számon, hogy mikor, mit csinál.

Ezután nem tudom, hogy mi történt, csak egyszer odajött hozzám, és a segítségemet kérte számítástechnikából. Én persze nem mondhattam nemet, hiszen hetek óta arra várok, hogy végre „meglásson” engem is. Aztán jöttek a többi kérések, írjam meg az irodalom fogalmazását, a matek háziját csináljam meg stb.… Csak akkor foglalkozott velem, amikor akart valamit, az osztályból a fiúk mégis rossz szemmel néztek rám. A barátaimat eléggé elhanyagoltam, mindig készültem a következő napra, hogy szépen felöltözzek (hátha egyszer megtetszem Évinek), és megcsináljam a rám sózott feladatokat.

Egyik szombaton a barátaim (Ricsi és Józsi) átjöttek hozzám pókerezni. Elmesélték, mit hallottak Éviről: az előző iskolájából kirúgták, és már itt is vannak különböző ügyei. Állítólag egy lányra rávágta az ajtót, egy másikat meg felpofozott az udvaron. Én persze ezekről semmit nem hallottam. Csak azt kérték, hogy járjak egy kicsit „nyitottabb” szemmel. Szépen lassan kezdtem rájönni, hogy én egyáltalán nem is érdeklem Évit, csak kihasznál. Tipikus érdekember, mindenkit kihasznál, s mindig megkapja, amire vágyik. Az osztály egy része tartott tőle, addig mások teljesen a hatása alá kerültek, ahogy Tibi és én is.

Amikor legközelebb megkért, hogy segítsek neki, nemet mondtam. Látni kellett volna az arcát, a szeme csak úgy forgott, jól szemügyre vettem közelről. Végre megláttam, milyen is ő valójában. Nem szólt semmit, csak elnevette magát, és kiment a teremből.

Másnap reggel észrevettem, hogy olyan furcsán néznek rám a többiek, nem értettem miért. Hatodik óra után odajött Tibi, hogy üljünk ki az udvarra beszélgetni.

Jól láthatóan három fiú várt minket. Középen Sanyi, az osztálytársunk, jobbján egy évfolyamtársuk, balján pedig egy másik fiú. Azt mondták: - Nem gondolod, hogy beszélnünk kéne róla? Nem értettem, mit akarnak. Miért bántottad az Évit? – szegezte nekem a kérdést a már középen álló Tibi. – Te rohadék! – tette még hozzá, és már lendült is a keze. Az első ütések az arcomat érték, aki a sokk hatására egy pillanatig meg sem tudtam mozdulni. Arra, hogy visszaüssek, nem is mertem gondolni. Sanyi rám kiabált, hogy: - Tűrjed, Te szemét! – és jól nyakon vágott. A másik két fiú mindvégig mozdulatlanul állt. Minden olyan hirtelen történt. Megfordultam, és szaladni kezdtem.

Az ajtóban találkoztam össze a tanárnővel, aki azonnal észrevette rajtam, hogy valami baj van. Felmentünk az igazgatói irodába, és én hirtelen ijedtségemben mindent elmeséltem. Másnap behívatták a fiúkat és Évit is. Hamar kiderült, hogy Évi állt az egész verekedés hátterében. Nagyon ügyesen keverte a lapokat. Azt hazudta a fiúknak, hogy én utána köptem a folyosón, majd arcon ütöttem.

Hihetetlen, hogy ilyeneket elhittek rólam. Egy lány önként ment oda az egyik igazgató helyetteshez, és történeteket kezdett el mesélni Évi kegyetlen­kedéseiről, és hogy hogyan alázott meg másokat. A fiúk bocsánatot kértek tőlem az egész osztály előtt, Évi meg a helyén ülve rajzolgatott, és kuncogott magában. Az egész iskola megtudta, hogy megvertek, én meg úgy szégyelltem magam. Nekem még időben sikerült kiszakadni Évi hatása alól, s ma már gyűlöletet érzek iránta. Sőt, már korábbi érzelmeiben sem vagyok biztos. Osztályfőnökünk úgy fogalmazott, hogy Évi érkezésekor tudomására jutott, hogy a lánnyal eddig is gondok voltak. Ám az iskolánk úgy ítélte meg, hogy az általa kialakított bűvkört tudja kezelni az osztály.

Már csak két hét volt a nyári szünetig. Abból egy hetet hiányoztam, nagyon felkavart ez az egész. Titkon örültem, hiszen tudtam, hogy Évi több tantárgyból is bukásra áll. Utolsó héten közölte velünk az osztályfőnökünk, hogy Éviék elköltöznek, és egy másik iskolába fog járni. Utolsó héten már nem is találkoztunk vele, nem jött iskolába. Érezhetően mindez nagy megkönnyebbülést jelentett számomra. Szerencsére így „megoldódott” ez az ügy. A nyaram jól telt, de sokszor felteszem magamnak a kérdést: hogy lehettem ilyen vak?

Eljött a szeptember, Tibivel már nem járunk egy osztályba, mert ő nem kőművesnek tanul, mégis több lehetőségünk van találkozni az órák után. Újra megalakult a suliban a diákönkormányzat, és nagyon jó szabadidős programokat csinálnak. Tanárnővel jókat szoktunk beszélgetni a DÖK gyűlések után.

Ebben a hónapban volt az elsős avató buli, ahol egész este Tibivel beszélgettem, és közösen próbáltunk csajozni. Nagyon sajnálja még mindig a történteket, de én már régen megbocsátottam neki. Együtt indultunk az iskolánkban megrendezett póker versenyen is. Nagyon jó volt a hangulat, sokat nevettünk. Sajnos nem jutottunk be a döntőbe, de nem is ez a lényeg. Barátok lettünk, és most is sietek, mert közösen járunk edzeni a kollégiumba. Nagyon jó, hogy így kezd felpezsdülni az iskolai élet, és már alig várjuk a Mikulás bulit.