Bitang Tibi telefonál
-




/0 értékelés
Azonnal észrevette a lányt. Sosem látta még, pedig ezen a vonaton utazik minden reggel. Nem érzett még ilyen vágyat, rögtön mellé ült.
- Még szerencse, hogy nem látják a haverok, milyen ciki lenne - gondolta.
A lány szólította meg először, majd szó-szót követett, és a reggeli 30 perces útból röpke pillanat lett. Leszállás előtt halált megvető bátorsággal kérte el a lány telefonszámát, amit jobb híján a keze fejére írt fel.
Még be sem ért az iskolába, már is hívni szerette volna, de mit mondjon neki… és hogy hívja, hisz hetek óta nem töltötte fel a telefonját. Talán elkérhetné valakitől? De mit mondjon, kit hív? Egy lányt? – hú, de ciki.
A második szünetben úgy alakult, hogy egyedül maradt a teremben, nem vette észre az ügyeletes tanár. Tudta, hogy Feri telefonja a táskájában van, és nem szokta kikapcsolni…
- Majd rövid leszek - gondolta. Kitörlöm a számot, Feri észre sem fogja venni.
Az első alkalommal remegett a keze, de működött. A lány nagyon kedves volt, érezhetően örült a hívásnak. A beszélgetés végén megegyeztek, hogy holnap is ebben az időben fogja hívni.
Napokig beszélgettek így, Feri mit sem tudott az egészről, mígnem egyszer otthon csörgött a telefonja délután: - Szia, Tibi! Nóri vagyok…
- Reggel az osztályfőnök úr állt az osztály elé, pedig nem vele volt az első óra.
- Fiúk! Furcsa történettel keresett meg Pallós Feri ma reggel. Egy lány hívta a telefonján, de nem őt kereste. Én azt gondolom, itt valaki tudja, hogy kit kerestek ezen a telefonon. Ma egyig van órátok, utána a szobámban leszek Ferivel.
Tibi alatt megnyílt a föld. Mit mondjon, nyílván minden kiderült. Délután nehéz szívvel nyitotta ki a tanár úr ajtaját. Ketten ültek bent, Feri és a tanár úr.
- Mit szeretnél mondani Tibi? – kérdezte a tanár úr, kertelés nélkül.
- Mennyi pénzzel tartozom?
- Nem az az érdekes, fiam! – mondta a tanár úr, de látta, hogy Tibi már mindent ért.
- Beszéljétek meg fiúk együtt, én ide már nem kellek.
Mikor az osztályfőnök kiment a szobából, még Tibi egy elharapott mondat foszlányát elkapta: - Azért előbb nekem szólhattál volna Feri, hisz barátok vagyunk! És ebben igazat adott Tibinek.

