Bitang tibi történetek

Bitang Tibi az igazi rocker

Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium Kossuth Lajos Középiskolája és Szakiskolája – Kiskunfélegyháza

04KI_KKfelegyhaza_BT_igazi_rocker

  • 0000 /0 értékelés
 

Tibi szülei elváltak, amikor ő 9. osztályos volt. Édesanyja neveli, az apukájával nem tartja a kapcsolatot. A válás és a szülők viszonya következtében lázadó kamasszá vált. A lázadását a rockzenében és kétes haverjaiban találta meg. A 9. osztályban nagyon jól tanult még, de a válás után nem érdekelte semmi – nem tanult, az iskola mellé járt inkább a haverokkal, mert ők érdekesebbek voltak, mint a tanárok. A bulik egymást érték, mindig találtak okot az ivásra. Egy csütörtöki napon az egyik spanjának születésnapja volt, ezt természetesen meg kellett ünnepelni. A házibulira mindenki más-más piát vitt, amit jókedvre derülve el is fogyasztottak. Ez kevésnek bizonyult, így a non-stopba kiugrottak a haverok, és még vettek sört, bort, töményet. Visszamentek a lakásba, mindent megittak, majd ki merre tudott, eldőlt aludni. Reggel Tibi felébredt, és tudta, hogy mennie kell suliba, mert nem lehet több igazolatlanja. Elindult, de nagyon fájt a feje, és égett a gyomra. A haverok javasolták, hogy gyógyítsa meg magát egy kis pálinkával. Betért a közeli kocsmába, és ivott egy felest. Jobban is érezte magát egy ideig. Az iskola előtti padig jutott el, rosszul lett, hányt, lepihent a padon. Az osztálytársai szóltak egy tanárnak, baj van, a Tibi rosszul lett. A tanár látta, nagy a baj, hívta a mentőket. A mentősök megvizsgálták Tibit, és bevitték a kórházba alkoholmérgezés gyanújával. Kimosták a gyomrát.

Tibi megfogadta, hogy ezután csak mértékkel és nem keverve iszik alkoholt.

04KI_KKfelegyhaza_BT_igazi_rocker

Vége
Értékeld Te is!
Kapcsolat Adatvédelmi nyilatkozat Impresszum Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet