Bitang Tibi és az osztálykirándulás
-




/0 értékelés
A tanárnő azt mondta, hogy tizenegykor takarodó van, nem szeretne utána ránk szólni. Lassan már éjfélre járt az idő, de a fiúk, élükön az osztály legnagyobb bulizósával, Bitang Tibivel, még mindig hangoskodott. Üvölttették a zenét, és hangosan röhögtek a másik szobában.

Osztályfőnökünk éppen jött, hogy most már maradjanak csendben, de ők csöppet sem tűntek álmosnak, sőt…! Nem hagyták abba, poénkodtak tovább. Tibi az ágyról kaszkadőrmutatványokat mutatott be, amin a többiek jókat nevettek.
Mi ezt már nem bírtuk tovább, és átmentünk hozzájuk, hogy most már maradjanak nyugton… Erre Tibi extrém kifejezésekkel közölte velünk, hogy nem érdekli őt, hogy mi mit akarunk, hagyjuk őket békén, és hogy eminens kis csajok vagyunk. Erre Anita sem maradt már csendben, és ordítozni kezdett Tibivel. Az egész folyosó rengett, úgy vitatkoztak. Tibinek elszállt az agya, és bevágta a lányok ajtaját, ami kisebb károkat szenvedett.
Ekkor megjelent a tanárnő, és mindenkit beküldött a szobájába, de azért hozzátette, hogy erről még beszélni fogunk, ez nem viselkedés, amit mi itt előadtunk.
Másnap reggel mindannyian összeültünk, hogy megbeszéljük a dolgot. Mindenkinek el kellett mondani, hogy mi történt este. Majdnem újabb vita lett az egészből, de a tanárnő mindenkire rászólt, hogy hallgassa meg a másikat, és hogy mindenki elmondhatja majd a véleményét. Végül arra jutottunk, hogy a fiúknak nem szabadott volna olyan hangosnak lenniük, Tibi agresszív volt, mikor betörte az ajtót, és hogy nekünk, lányoknak, bár igazunk volt, hogy rászóltunk a fiúkra, de nem szabadott volna belemenni az ordítozásba, mert nem ez a megoldás.
Tibi igazán nem nagyon szégyellte magát, de ő már csak a Bitang Tibi… Talán majd egyszer megváltozik…
